Ismerős lehet a magyar irodalomból Karinthy erős akaratú hőse, aki közel félszáz alkalommal volt képes leszokni a dohányzásról. Többször próbálkozott, ahogyan az a hölgy is, aki megpróbált „leugrani” a Molnár-szikláról. A vérbe borult, testén durva horzsolásokkal teli nő, mielőtt követte volna az öreg molnár példáját, lélekerősítőként egy üveg mennyiségű konyakot ivott. A sziklakeresztig el sem jutván, folyton visszacsúszott az úttestre egészen addig a sokadik kísérletig, míg végül is feladta a heggyel való küzdelmet. Ez volt a 32. sikertelen öngyilkossága.
/A cikk az Arcanum adatbázis segítségével készült. adt.arcanum.hu /
Lillafüred magas sziklaszirtjei, feneketlen mélységűnek látszó tava sokszor nem csupán a lelkes természetszerető turistákat vonzotta, de azokat a végső elkeseredetteket is, akik már feladták a reményt és lelkük örök nyughelyét vélték megtalálni Lillafüreden. A Taj-tó ( Később Hámori-tó ) smaragdzöld sötét mélysége vagy a Molnár-szikla csábítóan kiszögellő oromcsúcsa csak néhány pont, mely bizonyára bőven tudna mesélni a levegőért vagy éppen fogódzóért kapkodó pára utolsó kiáltásairól. Mérgezések, búcsúlevelek, lángoló házak. De hiszen ezek is itt történtek. Ahogyan 1911-ben is, amikor két életunt kamaszlány nem látva kiutat, a Hámori-tó vízébe vetette magát. Sajnos még fájdalmasabb a sztori attól az apró körülménytől, hogy a 17 és 18 éves Magyar Julianna és Kádár Margit, hogy biztosra menjenek, kötényeikkel egymáshoz is kötözték magukat.
Tragédiák a Taj-tó körül
Később, az 1920-as évektől egyre többször számolt be a sajtó a Taj-tóhoz köthető tragédiákról. 1929-ben például Dálnoki József napszámos fürdés közben merült úgy el, hogy már csak holtestét hozták fel a mélyvízből. Persze nem mindig találtak rá azonnal az áldozatra. Lipták Dezső, aki öngyilkossági szándékkal vetette magát a Hámori tóba, sajnos csak 15 nap után került fel a smaragdzöld vízből. Fáradhatatlanul sorolhatnánk azon tragédiákat, melyekben egy dolog mindig közös volt: a biztos halállal végződtek.
Hámori-tó
Maradjunk most a Hámori-tónál, melynek vízén a csónakázás ma sem veszélytelen. Azonban a 30-as években bizony mentőmellény nélkül is gyakorta beültek a csónakba a laza kis evezésre vágyakozó fiatalok. Ilyen könnyed csónakázásnak indult 1934 májusában Morvai Emil bányász is, két barátjával és 3 leánnyal a hámori búcsú délutáni mulatságában. A kis társaság önfeledten szórakozott vígan egy csónakban, amikor is az megbillent és felborult. Mindenki megmenekült, kivéve Morvait. S hogy mikortól volt tilos hivatalosan is a fürdőzés, azt pontosan nem tudjuk, de 1972-ben már tábla próbálta visszatartani a mélyvízű tóban való lubickolásra és úszásra vágyókat. Tiltó tábla ide vagy oda, ugyanezen évben Arlett Imre mégis megpróbálta a lehetetlen, s beúszott a tó közepére, ahol elsüllyedt. Testét csak másnap reggel tudták csáklyákkal felhozni.
Tragikus románc
Természtesen ma már nem lepődünk meg, ha arról mesélnek nekünk, hogy annak idején, pontosan 1934-ben, a Palotaszálló liftkezelő inasát könnyű románc kötötte az egyik szobalányhoz, akivel hamar össze is melegedett. A nem egészen "happy end"-el végződő történet alapján, az alig 17 éves Tivadar és a szobalány csónakázni mentek, azonban délután megunhatták mindezt, s a parton kezdtek incselkedő kergetőzésbe. A lány fröcskölni kezdte a fiút, aki a lányhoz akart volna ugrani, azonban őt magával rántva a tóba esett. A 7 méter mély vízben hamar tovább sodródtak mindketten, ám a lányt kimentették, a fiúra sajnos csak az esti órákban találtak rá. A történet részbeni szerencséje, hogy a szobalánynak az izgalmakon kívül semmi baja nem lett.
Rálátás a Palotaszálló teraszára és az Egri országútra
Bíróság előtt
Az öngyilkosságokon és a meggondolatlanságból adódó tragédiák mellett itt is történt olyan bűntett, melynek több orgánum is hangot adott. 1926-ban valószínűleg kiemelt cikként olvashattuk volna arról a lillafüredi gyilkosságról is, melyet egy szabósegéd követett el gazdatársával szemben. Hisszük vagy sem, a két férfi annyira haragos viszonyban állt egymással, hogy erőteljesen birokra keltek, s a szabósegéd egy ollót döfött társa gyomrába, majd egy rántással felmetszette azt. S hogy a gyilkosság nyomait eltüntesse, szalmaköteget hozott, majd felgyújtotta a házat. A szomszédok azonban észrevették és eloltották a tüzet illetve megtalálták Nagy András szörnyen összeszurkált holtestét. Kovács hamar bevallotta tettét, aki először gyújtogatás miatt állt statáriális bíróság elé, mely egyetlen tárgyalás alatt hozta meg a döntését. Érdekessége a statáriális bíróságnak, hogy abban az időben vagy halálbüntetést vagy felmentést hozhatott ítéletként, nem volt lehetőség sem fellebbezésre sem kegyelemre.
És amiről még nem beszéltünk: a mérgek és fegyverek...
Az 1900-as években igencsak gyakorinak számítottak a különféle mérgekkel, illetve a revolverrel elkövetett gyilkosságok. Ez utóbbi fegyver lett a biztos eszköz annak a 25 éves lánynak a kezében, aki búcsúlevelet sem hagyva, szíven lőtte magát Hámor egyik munkásházában. Martin Gizella, 1934-ben a családja számára is ismeretlen okból hajtotta végre tettét. Sokáig foglalkoztatta a korabeli sajtót, annak az Amerikából vissza vándorolt magyar úriasszonynak az esete is, aki Lillafüreden a Palotaszállóban egy egyszerű altatószerrel mérgezte meg magát. A Veronált egyébiránt 1903-ban hozták elsőként forgalomba, ami újdonságként hatott az álmatlanságban szenvedőknek. Elhíresűltségét azonban annak köszönhette, hogy rengetegen követtek el vele öngyilkosságot, köztük Juhász Gyula költőnk is. Ez a rossz szokás adott alapot arra, hogy az alvászavaros betegek szinte kényszerképzetüknek tartsák azt az elgondolást, hogy az altatók rendkívül veszélyesek lehetnek. Visszatérve az ötvenév körül járható Kőszeghi-Winkler Eleknére, miután visszatért ura elhunyta után hazánkba, vagyonának nagy részét felélte, és nem igazán tudta az itthonlétet megszokni. Gondolatai az elmúlás körül keringtek, sokszor hangoztatta rokonainak, hogy miután egyedül marad, senkire sem szeretne rászorulni. Az asszony búcsúlevelében megkérte a hatóságokat, hogy elhunyt férjével a hámori temetőben szeretne nyugodni, majd az említett Veronállal vetett véget életének.
Gondoljunk vissza Agatha Christie, gyógyszerészetben is jártas krimiszerzőnkre, akinek a 20-as évektől publikált regényeiben is gyakorta olvashattunk az italokba csempészett mérgekről. Ebből az aspektusból talán nem is kell csodálkoznunk azon, hogy bizonyos reményvesztett emberek, a Poirot filmekbe is tökéletesen beleillő Palotaszállót keresték fel és nyelték le a számukra minden szenvedés végét jelentő vegyületet. Igy tett Dr. Weiser István is, akinek története hatalmas port kavart 1927-ben, hiszen a fiatal orvos háromszor próbálta meg lelkét a túlvilágra juttatni, s öngyilkossági tetteinek egyik helyszíne a Palotaszálló volt. Első kísérlete során morfiummal mérgezte magát, majd félév után pedig kétszer kokainnal. Ám kanyarodjunk most vissza egy margitszigeti rendőrgázolás ügyére, itt ugyanis a fiatal orvos neve többször is felmerült. Egy korházi altiszt a rendőrségen tett bejelentése alapján Őt látta elkövetőként. Az Új Szent János kórház alorvosa azonban sziklaszilárd alibivel rendelkezett, így hamar ejtették ellene a vádat.
Dr. Weiser István
Az ügy utóéletének tudható be, hogy dr. Weiser revansot vett és un. későbbbíróság elé állította a vádaskodó altisztet. A szegény orvos azzal viszont kevésbé számolt, hogy idegeit a kihallgatással járó izgalmak megviselhetik, továbbá az anyagi terhek is egyre intenzívebben gyötörték. Az már csak hab volt a tortán, hogy az ügynek köszönhetően az Új Szent János korház nem újította meg az orvos szerződését, autóját pedig, amely miatt annak idején a margitszigeti rendőrgázolással gyanúsították, lefoglalták. Szumma szummárum, Weiser élete a morfium felé siklott, majd egy csütörtöki nap feldúltan elszaladt otthonról. A szülők hamarosan kaptak is hírt felőle, egy miskolci távirat formájában, mely szerint a fiúk a Palotaszállóban nagy dózísú morfiummal mérgezte meg magát. Később 1931-ben interjú készült a sebészorvossal, mely során a riporter rákérdezett arra, hogy miért pont Lillafüred ? Erre a kérdésre eképpen válaszolt Weiser:
Messze akartam menni attól a helytől, ahol orvos van. Tudtam, hogy Lillafüreden nincs idény és gondoltam, itt majd elintézem a dolgot. Kedden érkeztem meg és szobát vettem. Úgy látszik azonban, hogy az, hogy csomag nélkül érkeztem, feltűnhetett, mert mint később kiderült, minden lépésemet figyelték. Ha sétálni mentem, követett valaki,ha lefeküdtem, hallgatóztak, szóval, semmit sem tehettem anélkül, hogy észre ne vették volna.
Epilógus
A természet gyakorta lesz gyógyír fájdalmainkra, egyfajta kitörési pont, ahol mindig önmagunk lehetünk, és ahol megújúlhatunk. Sohasem kéri tőlünk, hogy ott vágjuk el az életünkhöz való ragaszkodásunkat, hiszen mindig Mi döntünk. Folytatjuk, küzdünk avagy sem. Mi döntünk, hogy szívünket célozzuk-e meg a revolverrel, s hogy összekötözzük-e a kötényeinket, hogy mégbiztosabb legyen az a halál, mely lássuk be, hamis megoldást kínál. A Hámori-tó most békés és csöndes víztükre, a vízesés friss robaja, a Palota gyönyörű és pazar szobái megőrzik a titkukat, s azon döntések miértjeit, melyekre mi, itt maradt élő emberek sohasem tudunk majd válaszolni. A körülöttünk elő természet viszont folyamatosan emlékezik, újra és újra látja, láttatja azon perceket amikor az ember elveszítette azt a fonalat, amely egy olyan élethez kötötte, amit már semmiképpen sem akart folytatni.
Hámor, Lillafüred tisztelettel őrzik az emléküket.
A cikk az Arcanum adatbázis segítségével készült.
Forrás:
Kis Újság, 1934. május, 47. évfolyam, 104. szám
Reggeli Magyarország, 1944. május , 51. évfolyam, 98. szám
Déli Hírlap, 1972. július, 4. évfolyam, 166. szám
Szegedi Friss
Újság, 1926. október-december, 27. évfolyam, 299. szám
Világ, 1911. augusztus, 2. évfolyam, 191. szám
Békésmegyei Hírlap, 1929. július-szeptember, 9. évfolyam, 167. szám
Debreczeni Újság, 1930. augusztus, 34. évfolyam, 275. szám
Az Est, 1931. április, 22. évfolyam, 95. szám
Magyar Hírlap, 1931. szeptember, 41. évfolyam, 209. szám
Észak-Magyarország, 1993. szeptember, 49. évfolyam, 209. szám
Zalamegyei Ujság, 1933. július - augusztus16. évfolyam, 202. szám
Újság, 1931. április, 7. évfolyam, 95. szám
Magyar Jövő, 1934. január-március, 16. évfolyam 41. szám
Képjegyzék:
Lillafüred 1925 (Nagy Károly adományozó ) In: https://fortepan.hu/hu/photos/?q=Lillaf%C3%BCred
Hámori-tó 1930 ( Magyar Földrajzi Múzeum ) In:https://fortepan.hu/hu/photos/?q=Lillaf%C3%BCred
Rálátás a Palotaszálló teraszára és az Egri országútra ( Papp Éva adományozó ) In: https://fortepan.hu/hu/photos/?q=Lillaf%C3%BCred
Fekete selyemruhába öltözött, masa mellé tette férje hamvvedrét és rózsafüzérrela kezén veronállal megmérgezte magát egy úriasszony a lillafüredi Palota-szállóban
In: Reggeli Hirlap, 1933. január, 42. évfolyam, 13. szám
