Egy betyár rajza

Manapság már nem szokványos téma a betyárvilág, azonban kinek ne lenne ismerős Rózsa Sándor neve, akit Kufstein börtönéből kihozva pénzért mutogattak az osztrák járókelőknek. Vagy Sobri Jóska, aki hatvan esztendősen szabóműhelyt szeretett volna nyitni, de oly erős reuma kínozta, hogy az amputáció helyett inkább az öngyilkosságot választotta. Angyal Bandi, Sisa Pista és Vidróczki Marci, ma is élnek a köztudatban, hiszen azon szegénylegényekből lett haramiák, akik egyben a társadalmi igazságtalanságért revansot vevő ellenállók, népi patrónusok lettek, s akik köré felmentést szolgáltatott a népi legendagyár. Annak ellenére, hogy azért komoly szankcionális vonzata is volt a betyáréletnek, erősen foglalkoztatta a szegény népet. Szerette ugyanis hallani a betyáros történeteket, igyekezett megtartani azokat, szájhagyomány útján akaratlanul is formálni és átadni, hiszen tudta, amit egy valamire való betyár csinál, az nem kifejezetten bűntett, sokkal inkább jogos tiltakozás a társadalmi igazságtalanság ellen. Igy piedesztálra emelte, pártolta és támogatta a betyárt, akinek tetteit saját elnyomottságának és szegénységének lencséjén keresztül nézte s igyekezett e történeteket, néha persze túlszínezve is, de tovább mesélni, életben tartani. Bármennyire is úgy tűnik, hogy egyszer feledés és enyészet lesz e sztorik sorsa, mégsem férhet kétség afelé, hogy mélyen a múltunkhoz tartoznak. Ahogyan az alföldi rónasághoz annak betyárlegénye, Rózsa Sándor, úgy a Bükk és Mátra mészkőbarlangjaihoz Vidróczki Marci…

E fent említett népi védelmezők történetét  nem érthetjük meg csupán csak a népi hiedelemvilág által táplált fantasztikus és realitásoktól is messze elrugaszkodott mesékből, hiszen az emberi kíváncsiság igényli azt is, hogy meglássa a csupasz valóságot és azokat racionális okokat is, melyek kiváltói voltak az un. betyárvilág kialakulásának, s melyeket  igazán úgy tárhatunk fel, ha lebontjuk ( már amennyire tudjuk ) a népi mézes-mázos, túl romantikázott palástot e haramiákról. Ehhez hozzátartoznak a történelem azon mozgatórugói is, melyek választ adnak arra, hogy mi okból indul útnak valaki a Mátrának és a Bükknek úgy, hogy élete onnantól a pandúrok előli bujdosás és állandó rejtőzködés lesz, ahol a nyers erőnek és a pisztolynak van csupán hitele.

Elsőként el kell fogadnunk azt a tényt, mi szerint a betyárrá válás egyáltalán nem elhatározás kérdése volt. Vissza kell mennünk egészen XVIII. sz. második feléig, amikor a gazdasági és társadalmi erők változásainak és az egyre fokozódott  feudális elnyomásnak köszönhetően, jobbágyok tömegei vesztették el földjeiket, amikor is szépen kirajzolódott a nincstelen, föld nélküli zsellérség. A hatalmas elszegényedés miatt láthatóan megnőtt a vándorlegények száma, akik előbb-utóbb törvényen kívüliekké váltak, útonállókká, vagy betyárokká lettek. Mindazonáltal, ebben a folyamatban igen jelentős és meghatározó szerep jutott az akkori igencsak érdekes újoncozási rendszernek. Nyilván olyan is előfordult, hogy éppen azért kellett a katonasághoz bevonulnia a hányatott sorsú szegénylegénynek, mert már előzőleg kisebb bűncselekményeket, lopásokat követtek el.  Ezeket az un. priuszos legényeket a magyarországi falvak vezetői igyekeztek az újoncozás ideje alatt erősen potenciális „jelentkezőknek” tekinteni, akiktől éppen itt az ideje megszabadulni. 

A "verbunkosról" pedig csak annyit, hogy a legtöbb szegénylegény egyszersmind, mártírja volt a ennek az embertelen katonafogdosásnak. Dédnagymamáinknak igencsak ismerősként csengene e szó, mely hajdani toborzót jelentett, mely során miután a szolgabíró meghatározta az újoncállítás napját, a fogdmegek az előre kijelölt házban a szülő vagy feleség karjából, sírás és kiabálás mellett ragadták ki az áldozatot, akit megkötöztek majd elhurcoltak. És ugye, mivel nem volt tudomásuk arról, hogy ki maradhat majd alkalmasság szempontjából is a seregben, így rendszerint igyekeztek bőségesen felduzzasztani azt a szűkebb létszámot, amelyre valóban szükség lett volna a seregben.

  Persze az akkori katonaság képe is merőben eltért a maitól. A katonakenyér sem kakastejjel készült (szokás volt ezt így mondani) és a szolgálat is 8 esztendeig szólt, ám előtte, a megelőző században életfogytiglani elkötelezettséget is jelentett. A drákói szigort a botozás, kikötés és vesszőfutást jelentette, így bizony, akit egyszer eljegyeztek az ármádiával (hadsereg), az talán sohasem került haza. Nem volt lehetősége ismét meglátni szülőföldjét és mátkáját, bármit, ami szívének egykor oly kedves lehetett.

Így talán nem is meglepő, ha azok mellett, akik meghajoltak az önkény előtt, voltak olyanok is akik némi önsegélyhez folyamodtak, és kezükbe vették fegyverüket és sorsukat. Természetesen nem volt még akkor olyan érdekképviseleti egylet, mely felkarolta volna e legényeket, ezért inkább elbújdostak olyan helyet keresve, mely biztosította számukra a megbízható búvóhelyet. Ilyen volt például a Bükk és a Bakony. E két hegység mészkősziklái különleges rejtekhelyet biztosítottak a szökevényeknek, ugyanis a mészkőhegység anyagánál fogva bővelkedett betyárszállásnak megfelelő odukkal és barlangokkal.

Rózsa Sándor kiszabadul ( Ligetműhely )

Vidróczki Marci

Ilyen erdei sziklás és barlangos helyet keresett Vidróczki Marci is, a Bükk és a Mátra utolsó betyárja. Bizonyára ismerjük, a híres nóta egyik jellegzetes sorát, „A Vidróczki híres nyája csörög-morog a Mátrába”. Amellett, hogy a két hegység tökéletesen összefonódik az életében, mégis, a Mátra melletti falvak lakosai őriznek a mai napig is egy hagyományt: A betyár természetű emberre itt azt mondják napjainkban is,  hogy  "Eredj, te Vidróczki!"

E „haramia”  1837. november 12-én látta meg a napvilágot a Bükk fennsíkján és 1859-ben már Wasa-ezredben találjuk, ahol a kürtösök között trombitál. A makacs legény, mivel összekülönbözött egy osztrák tiszttel, s a vita hevében pedig megütötte felettesét, ezért hadbíróság elé került. Majd következett a komáromi 18 éves várfogság, ahol a népi elbeszélés szerint ártalmatlanná tette őrét, s a katona ruhájában a vár tetejéről a Dunába ugrott.

1863-ban Verpeléten a hatóságok kézre is kerítették az ekkor már komoly hírhedtségnek örvendő Vidróczkit, akit ismét bíróság elé állítottak, majd Theresienstadtba küldték 27 esztendőre. A betyár 8 évet töltött a birodalom egyik leghírhedtebb börtönében, majd ugyanazzal a módszerrel, mint Komáromban, innen is kereket oldott.

Alakját és sziluettjét dióhéjban megismerhetjük az 1869-ben kiadott országos körözésben:

„Nevezett egyén apátfalvi illetőségű, 1837-ben született, gesztenyeszín hajú, kék szemű, barna szemöldökű, gömbölyű ajkú, hosszas arczú, közép termetű, nőileg, foglalatosság nélkül, 64 1/2 hüvelyk magas, és beszél csupán magyarul.”

A legény egy dereglyén (vízi jármű) Pestre, majd onnan szülőföldjére jutott, ahol katonaszökevényként hamarosan rablóbandát gyűjtött maga köré. Vidróczki a következő években székhelyét a Mátrába tette, mivel a a Bükkben már kereste a hatóság. Innentől kezdte egyébként legenda övezni személyét. Bár az ország más vidékeiről ismert betyárokhoz hasonlóan élt, vagyis csapatát a rablások során szerzett zsákmányok révén tartotta össze, azonban kezéhez, az akkori mítosz szerint, nem tapadt vér. Természetesen a rablóvezér jóképű legényként maradt fenn a népi emlékezetben, aki részesedés, vagy fenyegetés révén a környék fogadósait is befolyása alá vonta, s a cimboráival a vidéket járta, a csendőröket leckéztette, vagy épp a környező csárdákban mulatozott, és egyre-másra hódította meg a női szíveket. Hatalmas népszerűségét ez okozta, csekélyebb módon pedig a Robin Hood-féle gazdagoktól való igazságos fosztogatása.

Rafinéria, fondorlat, ravaszság

A népi elbeszélések igazi derék embert kreáltak Vidróczkiból, aki lobogó ujjú inget viselt, bő gatyát hordott, és folyton felfegyverkezve járt, s a hiedelem szerint sohasem fogta a golyó, és ellenségeit erősen büntette. Nagyon furfangosnak festi a népi legendagyár, mely szerint például úgy meg tudta csinálni a marha lábát, hogy az visszafelé vezető lábnyomot hagyjon az úton. Így, ha üldözésre indultak a pandúrok, úgy e lábnyomok egészen más merre vezették el őket.

Fondorlatos tudományát bizonyította az a híven őrzött történet is, mikor Bán Balázst, a centeri embert, Vidróczki és betyárjai reverendába öltöztették, majd egy másik faluban különféle házakba küldték, hogy „mérje fel a terepet”, mit hol tartanak, és hogyan lehet az adott házba a legegyszerűbben bejutni. Szegény Bán Balázs, aki nem mert ujjat húzni a betyárokkal, úgy mint „katolikus pap”, kénytelen volt segíteni a haramiákat a gazdag családok kifosztásában.

Vidróczki a ruhacserét sem csak másnál alkalmazta, de Ő maga is szívesen öltött fel szép szöveteket, főként, ha éppen menekülésre fogta. Sokan emlegetik azt a históriát, amikor is Urbán Pista elhívta Vidróczkit a lagzijába. A hatóság ezt megtudva, pillanatok alatt a ház körül volt. A betyár, miközben a mulatozás még javában zajlott,  hamar hacukát cserélt egy öregasszonnyal, majd ebben a női rongyban macskaléptekkel távozva, biztonsággal el is hagyhatta a mulatságot.

Betyár és mátkája 

Rendes embernek szerető dukál.. 

Úgy bizony! Nem még, hogy egy betyárnak. A néphagyomány szerint udvarolt is Vidróczki egy Szép Rózsikának, de a romantikus sztori bizonyára ismerős lesz. A Rózsika gazdag szülei nem engedték Marci mellé lányukat, így az indulatos legény megütötte a leány apját, ami miatt bujdosni kényszerült. Nyílván, a nép egyébként is kedvelte az osztályellentétekre épülő, balladisztikus és tragédiába torkolló szerelmi történeteket, hiszen sokszor a nem szabad párválasztásnak köszönhető helyzeteket próbálta ekképpen enyhíteni. A nép minden téren Marci mellé állt s valamennyi sérelméért a gazdagoktól várt elégtételt.

Vidróczki szerelmi életének feltérképezésében helyet kap egy tárkonyi kackiás menyecske is, aki éjszakánként macskatalpon látogatta meg a betyárt. A leány soha sem vallott ellene, pedig állítólag egyszer majdnem hurokra került a betyár. Megint csak a néphagyomány szerint, Vidróczki éppen a menyecskénél mulatott, mikor is a nyakára jött a vármegye. Miközben a pandúrok hamarosan kard csörtetve körülvették a házat és végig fésülték az egész épületet, mindenhol keresték, de csak nem találták a betyárt. Bizony ritka eset volt ez, amikor ily kapóra jöhet egy szépen slingelt(vasalt) és kikeményített ünnepi szoknya! – mondja a népi rege, hiszen a tiszta szobában, a búbos kemence mellett száradó kelendje alatt rejtőzve várta ki Vidróczki a házkutatók távozását.

A bükki pandúrokkal egyébként úgy igazán nem volt baja Vidróczkinak, talán valahol a pandúrok jobban tartottak betyártól, hogy valahol elhallgattatja őket. S a szerelmi skalp egy darabja volt, a bettléri pandúr őrsparancsnok felesége is, hiszen akkor tájt úgy is mondták ezt, hogy „Élte” a betyár, vagyis szeretője volt az asszony.

A betyár halála

Ahogyan sok kétely és homály szövi át Vidróczki életét és szerelmi kalandjait, úgy éltet több legendát is halálával kapcsolatban a szájhagyomány. Míg az egyik átörökített sztori szerint Pásztor Pista 1873. február 8-án Tiribesen párbajra hívta és meggyilkolta a bükki betyárt, addig  mások úgy mesélik, hogy az apátfalvi kocsmában ölték meg, mikor is oly hirtelen csaptak le a megyei pandúrok, hogy a haramiának már nem volt lehetősége elmenekülni.

A legtöbbet mesélt história mégis a híres miskolci szűrrel letakart Vidróczki betyár története. Nyilván nem volt gyakori, hogy egy betyár előre megüzente áldozatának annak kirablását, Vidróczki mégis így tett. Történt ugyanis, hogy a Pétervásári grófnak üzenetet küldött, melyben figyelmeztette, hogy meg fogja Őt fosztani pár értékes dolgától. Ebben két társa, Galvács Jankó és Pintér Pesta segédkezett s tartottak vele a „töltésen”. E két haramia azonban nem helyeselte, hogy fényes nappal állítsanak be a grófhoz, ám Vidróczkinak eszében sem volt elállni tervétől. Az erőszakoskodás egészen addig fajult, míg vezetőjük, hogy szavának nyomatékot adjon, rá lőtt Pintérre, s Galváccsal folytatta tovább az utat. Útközben azonban, nem tudni mi miatt történehetett, de a betyár meggondolta magát, és Galvácsot mégis csak visszaküldte a sebesült társukhoz, akik ketten utolérve Vidróczkit, hátulról megsuhintották egy baltával. A legenda szerint, az élők közül eltávozott bükki betyárt letakarták azzal a híres szűrével, melyre még a miskolci vásáron tett szert, a mellére pedig rátettek egy százforintos bankót, és egy cédulát annak jeléül, hogy, nem egy egyszerű halandó fekszik a földön, hanem a híres Vidróczki Márton.

Hozzá tartozik e baljós betyártörténet végéhez, hogy amikor be kellett azonosítani a szűr alatt fekvő elhunytat, a szolgabíró elsőként a betyár édesanyát hozatta be, aki viszont semmiképpen sem szerette volna felvállani fiát. A szolgabíró csalafinta módra bezáratta az asszonyt egy sötét tömlöcbe, ahol két napig éheztette, mire végül is megtört és elismerte Marci fiát.

Epilógus

A Bükk és Mátra szélenyhében nyíló, mélyen betorkolló ereszes barlangjaihoz köthető betyárvilág, Vidróczki halálával végleg lezárult.  A betyárok emlékét már csak a tradicionális népi áthagyományozás, nagymamáink ízes és meredeken ívelt sztorijai és a levéltárban porosodó periratok őrzik, melyek alján a halálra ítélt betyárok keresztvonásaikkal tudomásul vették az ítéletet, bevallották gaztetteiket, amelyben legalább olyan hibás volt a kor, mint a megvesztegethető verbuválás, mely az egyébként is sanyarú sorsú talajvesztett szegénylegényből kétségbeesett, önhatalmúan is revansot követelő hegyi bujdosókat formált.

S ha mostanság véletlenül, Ómassa határában, a Hetemér völgyében csatangolunk, s elérkezünk a Háromkúti-barlanghoz, sárga varjúhájjal, mohával és páfránnyal körülvett sziklakapujában képzeletünkben ne féljünk felidézni azokat a nyírkos éjszakákat, mikor Vidróczki Márton cimboráival egy tábortűz mellett hallgatta a baljós szél süvítését, a széltől reccsenő fák kísérteties hangját, s az üldözött szarvasok bőgését. Mert ez volt Vidróczki igazi vad hangja.

És egy kimaradt történet… 

Így szólt a sztori.. Persze aki nem hiszi, járjon csak utána… 

Képjegyzék:

    1. kép Gemini: Egy betyár rajza  In: Google Gemini (A letöltés dátuma: 2025. április 10.)

    2. kép Rózsa Sándor kiszabadul ( Ligetműhely ) In: https://ligetmuhely.com/liget/rozsasandor-kiszabadul/

    3. kép Gemini: Betyár és mátkája In: Google Gemini (A letöltés dátuma: 2025. április 10.)

Irodalom:

• Berecz Krisztián: A sarudi betyárok In: Matrikula, 2021 /11. évfolyam, 1. szám
• Kolacskovszky Lajos : A magyar hegyek betyárromantikája In: Természetjárás, 1955 / 1. évfolyam, 9. szám
• Fellner Béla: Embercsontok Vidrócki, a híres bükki betyárföldalatti tanyáján In: Eger, 1939. január-június / 50. évfolyam, 87. szám
• Bodgál Ferenc: Vidróczki Marci halála in: Ethnographia / 82. évfolyam (1971)
• Újvári Zoltán: Vidróczki hagyományok Borsodból In: Borsodi Szemle, 1961 / 5. évfolyam, 1. szám
• Nagy Miklós: Betyárvilág a Bükk és a Mátra vidékén In: Hevesi Szemle, 1980 / 8. évfolyam, 3. szám
• Soltész József: Vidróczki két arcáról In: Élet és Tudomány, 1982. július-december /37. évfolyam, 37. szám
• Kolacskovszky Lajos: Egy hétig a Mocsáros-háznál In: Borsodi Szemle, 1961 / 5. évfolyam, 1-6. szám
• Damf Anna: Kimuzsikálta az ágyukból a cselédeket In: Heves Megyei Hírlap, 2012. december / 23. évfolyam, 302. szám
• Nagy Miklós: Betyárvilág a Bükk és a Mátra vidékén In: Hevesi Szemle, 1980 / 8. évfolyam, 3. szám
• Kolacskovszky Lajos: Vidróczki Márton In: Népújság, 1953. december, 100. szám