Előző blogunkban a térképek kiválóan megmutatták számunkra, hogy a mai település az 1700-as évek végén egészen másként határolódott. A Garadna felső folyásánál megépült nagyolvasztó foglalt helyet Felsőhámorban, ma ez a terület Ómassa. Itt laktak a diósgyőri koronauradalom favágói, szénégetői és fuvarosai. A Garadna és a Szinva összefolyásánál találkozott az egykori Alsóhámor, amely a mai mindhárom településrészt magában foglalta: Alsóhámort, Felsőhámort és Lillafüredet. „Hámor tulajdonképpen hét különböző részből, Alsóhámorból, Felsőhámorból, Jávorkútból, Lillafüredből, Ómassából, Újmassából és szentléleki pálos kolostorromokból állt, melyek a Bükk erdős-hegyes területén nagy kiterjedésű, Diósgyőrtől egészen Bánkútig húzódó határa által körülölelve helyezkedtek el. Teljes külterülete a Bükki Nemzeti Park része.” Nos, itt épültek a hámorok.

A diósgyőr-hámori völgyből

Az itt élő vasmű munkásai felépíthették házaikat a koronauradalom területén, csak a házaikhoz tartozó kiskertet használhatták, a többi területet bérelniük volt szükséges. Az 1848-as Fazola dosszié megnevezi azon nyugbéres családneveket, amelyek közül ma is fellehető számos família. Ugyanezen megnevezéseket olvashatjuk a Borsod – Abaúj – Zemplén Megyei Levéltár mikrofilmjein is.

„Primbala, Lengvárszky, Schibik, Malinak, Háger, Nemesánszky, Kozák, Sasura, Richtárszky, Kalefusz, Krizák, Stark, Zorger, Hütter,Horvanek, Kolsovszky, Csulik, Stromszky, Hoger, Flekáts, Flekáta, Paulini, Koháry, Kotrolik, Tomacsik, Hauer, Keil, Pollner, Parcs, Fest , Breuer, Waclavszky, Lorenz, Schusztik, Krasalkovits, Dsam, Kohlbacher, Frank, Spissák, Lerch, Majertsák, Puskár, Topiczer, Lipták…”

Az 1700-as évek második felében Hámorba betelepült lakosságot nem csupán családneveik alapján, de nemzeti hovatartozásuk szerint is szegmentálhatjuk. Különleges rétegződésnek lehetünk tanúi, hiszen az őslakosok nemzetiségüket tekintve stájerországi, karintiai, csehországiak voltak, mindazonáltal előfordultak nagyobb számban a bükki nyelvet beszélő szlovák falvakból érkező munkások is. Ők kamarai favágók és szénégetők voltak.

Varga László / Fából szén

A korabeli dokumentumok alapján az is meghatározható, hogy a szakmunkásnak, olvasztómesternek, frisselőnek, hámorkovácsnak általában szintén a stájerországi, karintiai, csehországi munkások jöttek, magasabb beosztásért, több fizetésért. Arra már utaltam, hogy a kamarai favágók és szénégetők bükki szlovák falvakból származtak. A vaskőfuvarosok jobbágyi kötöttségű parasztok voltak. A szénfuvarosok, akik saját lovaikkal végezték szolgáltatásaikat, már afféle kispolgári réteget képeztek. A kialakulófélben lévő, de még céhes kötöttségű ipari munkásságot a nagyolvasztó és hámorok dolgozói képviselték. A nagyolvasztói és hámori szakmunkások más magyarországi, sőt külföldi vasművektől érkeztek, Mecenzéfből, Szepességből, Svedlérből, Dobsináról.  A hámori Plébánia kartotékai között találhatóak azon dokumentumok, amelyeket népösszeírásként is ismerünk. Ezen egyházi okiratok jegyzik a lakosok nevét, lakcímét, életkorát és vallását és a befizetett egyházi adót. Az információban igencsak gazdag és értékes összeírások ezek, melyek digitalizálása jelenleg is folyik. 

Ha mélyebben beleássuk magunkat az őslakos familliáris nevekbe, akkor hamar rájövünk, hogy - foglakozások különválasztását követően -  lehetőségünk van az eredeti családneveket csoportosítani az alapján is, hogy milyen jellegű munkát végzett a családfő. A vasolvasztó massa körül telepedett le a Schmidt, Fest, Zipser, Sikerle, Stronszky, Lerch, Flekács, Spisák, Sorger, Hager, Grassalkovich, Richtárcsik, Tokár, Longvárszky, Kucserák és a többi munkáscsalád. Az új települést hamarosan Massának (ma Ómassa) kezdték nevezni. A munkások zöme az alsó és felső hámorok környékén hozta létre a Hámornak nevezett települést, mely kezdettől fogva Alsó- és Felsőhámor nevű két házcsoportra különült el. Hámorban lakott Fazola Henrik is a mai plébánia kertje mögött épített házában. Az 1794-tól kezdődő hámori anyakönyvben szerepel még a fentieken túl a Weisz, Gyuricza, Benis, Bodnár, Kupej, Rusznyák, Puskár, Topiczer név is. Tulajdonképpen a fenti családokat tekinthetjük Ómassa és Hámor községek alapítóinak, akik Fazola idejében költöztek ide. Egy 1876-ban kelt forrás szerint legtöbbjük német, kisebb részük szlovák anyanyelvű volt. Ómassán a nagyolvasztó körül a szén és vaskőmérő, a kohómester, az öntők, az olvasztárok, bányászok, széntalicskázók, szénégetők telepedtek meg, Hámorban pedig a hámoros mesterek és segédeik, fűtők, szegverők, lakatosok, ácsok, segédmunkások, kovácsok, napszámosok.

Az első években jöttek a stájer és szászországi kovácsok: 1773-ban jön Rhónicról Bendik frisselő mester, akit a főkamaragrófságtól kellett kikérni. 1776. nyarán a Rajna vidékéről Neuwiedből jön vissza egy frisselő mester és egy lemezkovács, két másik munkatársával. Utóbbi mesteremberek valószínűleg az első nagyobb nehézségeknél mentek el. Mindazonáltal később is előfordul, hogy elvándorolt munkások visszatérnek.

Természetesen a település kezdeti időszakában még nagy volt a vándorlási kedv, hiszen jelentős részük nőtlen ember, akik nem igen siettek asszonyaikkal forma szerint is házasságra lépni s ezzel sok keserű percet okoztak a diósgyőri plébánosnak. Ennek oka a munkabérek alacsony nívója, a kenyérkereset bizonytalansága volt, amely a családalapítást legtöbbjük számára lehetetlenné tette. Az itteni telepesek vallásukat tekintve római katolikus felekezethez tartozó munkások voltak. Található azonban olyan feljegyzés is, amely arra utal, hogy vallás nélküli munkások is betelepültek erre a területre. Ebben az esetben természetesen a legfontosabb, az eretnekség felszámolása volt. A diósgyőri plébános jelentésében olvashatjuk a következőket: „...mivel uj fíliámban, a diósgyőri vashámorban megnyílt munkákra különböző nemzetiségű és másvallású - eretnek emberek csődültek össze. Ha esetleg a Szentlélek ösztönzésére eretnekségüket elhagyják - amilyen esetem a minap három is volt - és az igaz hitre akarnának áttérni, szíveskedjék engedélyt adni a fönntartott esetekre nézve is az átkeresztelésre. ( Fazola dosszié 1775. márc. 24.” )

Munka a vasolvasztó körül

 Fazola Henrik már az építkezések első hónapjaiban felállította a mészárszéket és kocsmát. Szőllősy jószágigazgató a magyar kamarához írt levelében 1774. júliusában jelenti, hogy „a szénégetők kunyhói az 1772. évi kir. rendelet szerint fából készülnek, bérmentesek, mert ma itt, holnap ott állnak. Ezért a szénégetőket a kívánt kertekkel ellátni nem lehet, nincs állandó telephelyük. Azon mesterek és munkások viszont, akik a hámorok köré fognak letelepedni, kertekkel elláthatók s e célra, valamint házikóik felépítése céljára javasolja a fűrészmalomtól annak új helyétől a hámorokig elterülő területet. A munkások részére a gyárépületekkel egy időben munkásházakat is építettek. Ezek túlnyomó részben fából készültek. Élettartamuk legfeljebb 20-25 év volt. Hámorban már kőből építették a házakat.”

Az itt dolgozó munkások napi 11 órát dolgoztak, hiszen reggel 4 órától délután öt óráig tartott a munkaidő. Nagy fizikai terheltségnek voltak kitéve: „mind a hámorosiak, mind a massaiak igen nehéz és terhes munkát folytatnak, amennyiben az előbbiek a vasverésben és vasnyújtásban foglalatoskodnak, utóbbiak pedig a vaskövek kibányászásával és a vasércek zúzásával keresik kenyerüket." Mivel ez utóbbi munkások az erdőrengetegben dolgoztak, így gondot okozott, hogy ide a miskolciak sem vállaltak ételszállítást. Bár kevésbé változatos étlapjukon, csakis az itteni mészárszéken beszerezhető húsételek voltak, ellenben a tejterméket és a gyümölcsöt sokszor mellőzniük kellett.

A munkások munkaidejébe természetesen belefért egy órai reggeli szünet, azonban előfordult, hogy „miután a reggeli ideje alatt a tűzhelyeken sok tüzelőanyag fogyott el haszontalanul, 1785-ben a bányakamara intézkedik: a kovácsok ezután reggel öt órakor kezdjék a műszakot és délig szünet nélkül dolgozzanak.”

1775. augusztus 25-én a bécsi udvari kamara kiadta azt az ügyviteli szabályzatot, mely utasításban felszólította Fazola Henrik gyártulajdonost: „Erényes életmódot folytasson. Illő tiszteletet és engedelmességet tanúsítson a bécsi udvari kamara, valamint a szomolnoki bánya felügyelőség iránt, továbbá a diósgyőri vasgyár felügyeletével megbízott von Deschan Gottfried bányatanácsos iránt. Az ottani sáfárral együtt irányítsa a műszakokat a bányáknál.”

Természetesen Fazola Henrik itteni tevékenysége során sajnos értékesítési gondok is előfordultak, hiszen a gyáralapító gyakorta zárta deficittel az évet, sőt minél nagyobb arányú termelése volt, annál nagyobb hiány keletkezett. Ennek legfontosabb oka Porkoláb Tibor szerint az volt, hogy a gömöri vastól nem tudták elhódítani a piacot. A hámori gyár a hazai kiskereskedelemben alig értékesíthető félkész árukat - főleg rúdvasat - gyártott. A környéken élőknek sajnos nem ilyen jellegű félkész termékre volt szükségük, de annál inkább ekevasra, ásóra, kapára, hordóabroncsra, esetleg egyéb kézműves termékekre.  Ugyanezt támasztja alá Soós Imre, aki előadásai során szintén kifejezte, hogy a bányák felfedezői részére adott pénzjutalmak, a különböző kedvezmények és mentességek próbáltak ösztönzően hatni az ipari üzemek létesítésére, vagy a bányakincsek felkutatására, azonban ennek oka volt. Azonban a Habsburg gyarmati elnyomás jelen volt, s a gyarmatosítók csak addig támogatták Fazola Henrik kutatásait, amíg ez érdekükben állt, rájuk nézve előnyös volt. Soós Imre hangsúlyozta, hogy a kohómanufaktúra, csupán félkész termékeket állított elő, nem pedig olyan kész iparcikkeket, amelyekre a lakosságnak szüksége lette volna. Összességében, a diósgyőri termékek csak nagyon nehezen találtak maguknak piacot. „Ilyen problémák mellett természetesen gyakorta felmerült a munkások bérének elmaradása is. Az emberek a munkamegtagadással, szökéssel válaszoltak, valahányszor a bérek kifizetése körül fennakadás állott be.”

Kiszely Gyula kutatási anyagai között lelhetjük fel az alábbi létszámadatokat 1848-ban:

„A hámori vasgyárnál 1848. október 21-én 6 mérő, hutman, hajdú,  2 asztalos és fúvókészítő, 9 ács, 16 bányász, 7 favágó, 36 szénégető, 14 fuvaros, 5 röster és pocher (pörkölő és zúzó), 15 nagyolvasztó munkás, 30 friss és streck feuer munkás, 5 balta kovács, 8 szegkovács, 8 őr és 11 tanonc (17-24 évesek) összesen 172 fő dolgozott, közte kilenc magyar nevú munkás volt.”

Szerző: Tóth Zsuzsanna

Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1770-1919 . Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 12; Miskolc, 2003. Hungaricana. <http://library.hungaricana.hu/hu/view/SZAK_KOHA_Tdt_12/?pg=29&layout=s&query=SZO%3D%28Fazola%20dosszi%C3%A9%29> 

 Képjegyzék:

A diósgyőr-hámori völgyből  <http://dka.oszk.hu/html/kepoldal/normal.phtml?kep=/060000/060090/085_180_pix_Oldal_14_Kep_0002.jpg&id=60090>

Varga László Fából szén  In: A Hét, 23. évf. 37. szám. (1978) <http://adtplus.arcanum.hu/hu>